Az első részből megtudhattuk, ki is az a Johan Cruyff, és egy-két leannel kapcsolatos gondolatába is belepillantást nyertünk. Ebben a bejegyzésben ezt az utóbbi vonalat mélyítjük néhány további leanes részlettel.

Nehéz körülmények – pont, mint a Toyotánál

A Toyota induláskor igazán nehéz helyzetben volt más, amerikai autógyárakhoz képest. Nehezen hozzáférhető volt a nyersanyag, kisebb és sokkal összetettebb igényű volt a felvevő piac és a technológia sem állt rendelkezésre. Azonban ez csak még eltökéltebbé tette Kiichiro Toyodát, az autógyár alapítóját. Hasonló volt a helyzet Johan Cruyff-fal is. „14-15 éves koromban nagyon kicsi voltam, de ennek is van két előnye. Az első, hogy a kicsiknek mindig nagyon körültekintőnek kell lenniük, nehogy lerohanják őket, ezért folyamatosan figyelik a környezetüket, végül a látásuk nagyon fejlett lesz. A második, hogy aki technikás, de fizikailag gyenge, idővel kénytelen lesz megtanulni mindkét lábát használni, ha fedezni akarja a labdát minden helyzetben.” Tehát Cruyff Kiichirohoz hasonlóan szomorkodás és belenyugvás helyett megkereste azt a területet, amire volt ráhatása, majd mindent megtett, hogy fejlesztéssel kompenzálja a versenyhátrányát. Végül pont ezeknek lett köszönhető a magas szintű rendszerben gondolkodása, ami a stílusának kulcsa.

Standardok, poka-yoke, belső vevő és rotálás

És most menjünk egy kicsit mélyebbre! Elsőként a termelésben mindenki számára ismert standardokról lesz egy kicsit (és átvitten) szó. Lássuk! „Minden játékosnak képesnek kell lennie nagyon kis területen gyorsan és pontosan elvégezni bármilyen feladatot. Ha egy jó játékosnak ehhez sok időre van szüksége, máris gyenge játékos lesz.” Habár konkrétan nem mondja ki a standard szót, de erről beszél. Nem virtuóz dolgokat vár el a játékosoktól, hanem alapfeladatokat, mint mondjuk egy pontos rövid passz, vagy egy gyors, precíz labdaátvétel. De ezeket tökéletesen. Továbbá benne van az is, hogy neki olyan játékosokra van szüksége, akik nem feltétlen rendelkeznek valamilyen zseniális képességekkel, de amit szükséges, azt begyakorolják.

A standardokat a következőkben egészítsük ki a 0 hiba elvvel és a poky-yokéval! „Soha nem gyakorlok trükköket. Nagyon egyszerű a játékom. Ha lehetőségem van egy 20 méteres passzra, minek adnék 40 méterest? Ha sokan vesznek körbe, minek cselezgetni, amikor egyetlen passzal kijátszhatom a bolyból a labdát?” Ha hibamentesen tudunk egy feladatot elvégezni, akkor tudunk értéket teremteni a vevő számára. A fociban ugyanez a helyzet. A lehető legegyszerűbb megoldásokkal, lehetőleg hibamentesen kell a folyamat egyik lépéséből eljutni a folyamat következő lépéséig. Lassan, kis lépésekkel, de biztosan. És ha akármilyen lassan halad is az akció, de ha minden lépése hibamentes lesz, akkor a végén ünnepelhetjük a gólt. Ha valahol hiba csúszik be, akkor nem.

Szorosan ide kapcsolódik a belső vevő gondolata. Ehhez az előző posztban már felhasznált idézethez nyúlok újra. „A technika egyetlen érintésből továbbpasszolni a labdát úgy, hogy a helyes sebességgel és erővel érkezzen pontosan a csapattársad jobbik lábára.” A belső vevő a passzt átvevő játékos. Érdekes belegondolni, hogy egy-egy rossz átvétel esetén tulajdonképpen lehet nem is a labdát átvevő ember hibázik. Lehet, hogy ő, mint belső vevő, kap rossz minőségű kiszolgálást a belső szolgáltatótól. Kiegészíteném ezt a témakört egy másik idézettel. „Azt gondolom, mindenkinek tudnia kellene játszani minden pozícióban. Ha támadó vagyok, és balhátvédbe kényszerülök, azután már képes leszek baloldalon játszani, és tudni fogom, hogy éppen emberfogást játsszak, vagy területvédekezést. … Viszont ha már tudok bal oldali hátvédet játszani, akkor sokkal pontosabban tudom majd, hogy mit várhatok el, és mire számíthatok a játékostársamtól, aki ebben a pozícióban játszik.” A belső vevő gondolata itt egy kis csavarral fordul elő. A belső vevő szemszögéből mondja azt, hogy ő fogja tudni, hogy a belső szolgáltatójától mit tud, hogy tud megcsinálni. Viszont ha azt is belevesszük a képbe, hogy ő ennek függvényében helyezkedik, hoz döntéseket és játszik a csapattársa keze alá, akkor bonyolultabb a helyzet. Valójában a labdarúgásban sok esetben a játékostársak egyszerre belső vevők és belső szolgáltatók is. De egy biztos! Meg kell ismerni egymás igényeit, és ezt már Cruyff is így gondolta. A rendszerben működéshez, a rendszerszintű legjobb eredmény eléréséhez ez kell.

Új idézetet nem hozva, csak az eddigiekre hivatkozva hoznám elő a rotációt. A gyártósoron azért alkalmazzuk, hogy a munkatársak egyenletesen legyenek leterhelve, kevésbé monoton legyen a munkájuk és a munkatársak hasonlóan nagy fokú jártassággal tudjanak helytállni több állomáson is. Cruyff gondolatai szerint nem csak azért fontos, hogy egy-egy játékos több pozícióban is tudjon játszani, mert ezzel megismerik az adott helyzet sajátosságait. Ezzel lehet csökkenteni a fölöslegesen terhelő sprintek számát, és lehet növelni a csapat rugalmasságát is. Ha egy védő előre sprintel 50 métert, majd a csapat labdavesztése esetén sprintel vissza, akkor viszonylag hamar kifulladhat. Viszont, ha mások át tudják venni a helyét, akkor visszafelé már nem kell sprintelnie, ezt a veszteséget megtakarítja a csapat. Tehát Cruyff stílusához nem specialisták, hanem generalisták kellenek. Ez szintén teljes összhangban van a lean filozófiával.

Vezetés

Végére egy vezetéssel kapcsolatot gondolatot hozok, íme: „Az olyan játékosok, akik bírálják a csapattársukat egy hiba után, nem jó vezetők. A jó vezetők ugyanis feltételezik azt, hogy mások elkövetnek majd hibákat.” Bántás mentes környezet, hibakultúra. Leandership. Manapság ezek azok a témák, amikbe beleillik ez a gondolat. És számunkra akár természetes is lehet. Viszont ne feledjük! Johan Cruyff ezt 30-40 évvel ezelőtt mondta. Anélkül, hogy bármilyen vezetőképzést vagy akár főiskolát is elvégzett volna! Szerintem elképesztő gondolkodó volt… Mondom, a labdarúgás Taiichi Ohnoja!

Zárásként nézzünk meg egy videót, amin a kiteljesedett Cruyff-féle stílus látható a maga biztonságra törekvő, sok egyszerű lépésből felépített komplex rendszerével:

Szerző: Nika Tamás

Lépjünk kapcsolatba!

Örülünk, hogy felkeresett bennünket! Kérjük, töltse ki az alábbi mezőket, és küldje el számunkra az üzenetét!

X
Írjon nekünk!