Nemrég megkeresett egy autóipari beszállító vállalat gyárigazgatója. A problémája, hogy betervezték az idei évre a folyamfejlesztési tevékenység segítségével megspórolható összeget, de nincs erőforrásuk, hogy a tevékenységeket megvalósítsák. Mivel a tervezett összeg jóval nagyobb, mint a tanácsadó költsége, még a nem tervezett kiadással is jobban járnak, mintha a terveket nem valósítanák meg.

Meg kell térülnie?

A leannel kapcsolatban elterjed, hogy elsősorban a szemléletre hat, valamint hogy olyan lassan fejti ki hatását, hogy nem érdemes az általa szerezhető megtakarítást hajszolni. A valóság ezzel szemben, hogy a folyamatfejlesztés során mind hosszú távú, mint rövid távú céloknak meg kell felelnünk. A hosszú távon előnyös, valamint további fejlesztéseket megalapozó tevékenységek gyakran rövid távon nem térülnek meg. Ha valaki például egy 5S rendszert vezet be több hónapos munkával, attól elsősorban a rend, a szabálykövetés és a dolgozók hangulatának javulását várhatja el, valamint azt, hogy a további fejlesztések alapját megteremti, nem azt, hogy könnyen kimutatható megtérülése lesz a tevékenységnek. Ezzel szemben egy gyártósor átalakításával akár egy ötnapos workshop alatt is jelentős költségcsökkentést lehet elérni.

Miért jó, ha a folyamatfejlesztésre bevételi forrásként tekintünk?

Mert segít elkerülni, hogy öncélú fejlesztéseket végezzünk a lean zászlaja alatt. Az egyik leggyakoribb hiba a lean átalakulás során, hogy csak azért vezetünk be egy eszközt, mert éppen olvastunk róla, láttuk egy másik vállalatnál vagy ki szeretnénk próbálni.

Mert könnyebben tudjuk validálni a lean csapat létjogosultságát. Ha egyértelműen ki tudjuk mutatni, hogy a csapat nyereségesen üzemel, akkor nem csak a fenntartását, de a növelését is viszonylag könnyen át tudjuk vinni.

Mert így nem fogjuk abbahagyni a fejlesztést, ha csökken az árbevétel, sőt még akkor sem, ha válság van. Gyakran látni, hogy a legkisebb üzleti visszaesésre válaszul a folyamatfejlesztő tevékenységből vágnak vissza, ami tovább növeli a visszaesést.

Miért nem jó, ha a folyamatfejlesztésre bevételi forrásként tekintünk?

Mert túl erős lesz a kényszer, hogy ha történt fejlődés, ha nem, mindenképpen kimutassuk azt. (Ha központosítani szeretnénk a valóságszépítő tevékenységet egy vállalatnál, az eddigi legnagyobb osztálynál nagyobbra lesz szükségünk, hogy ezt a tevékenységet maradéktalanul elvégezzük.)

Összességében érdemes bevételi forrásként tekinteni a folyamatfejlesztésre, de figyeljünk arra, hogy ne nőjön általa a valóságszépítés a vállalatnál.

Szerző: Kosztolányi János

Lépjünk kapcsolatba!

Örülünk, hogy felkeresett bennünket! Kérjük, töltse ki az alábbi mezőket, és küldje el számunkra az üzenetét!

X
Írjon nekünk!